„Tizenkilenc esztendőn keresztül futballoztam. Nyertem jó néhány címet, de, hasonlóan a többiekhez, akik részt vettek az ötvenes vébén, rám is mindenki vesztesként emlékszik.”

Ezt mondta egyszer Zizinho, a valaha volt egyik legjobb brazil labdarúgó az 1950-es vb kapcsán. Ez volt az a torna, amikor nem játszottak klasszikus döntőt, körmeccsek döntöttek az aranyérem sorsáról. Brazília hazai pályán, a Maracanában játszhatott, 200 ezer ember előtt, és elég lett volna a döntetlen a vb-elsőséghez. A brazilok vezettek is, ám végül Uruguay nyert 2:1-re...

Zizinho egyébként 2002-ben bekövetkezett haláláig minden év július 16-án kikapcsolta telefonját, nehogy hívogassák, és az 1950-es vb-ről kérdezgessék…

„A brazilokat sokkolta az egyenlítő gólunk, míg mi tovább rohamoztunk, és nyomás alá helyeztük őket – ezek már Alcides Ghiggia szavai, aki aztán a 79. percben főszereplővé lépett elő. – Pérezzel játszottam össze, és éles szögből ellőttem a labdát. Barbosa látta, hogy egy védő kivált rám, ezért a kapu közepe felé helyezkedett, hogy lefülelhesse az esetleges beadást.”

Nem beadás következett, hanem lövés. Mit lövés: gól! Ghiggia később maga is elismerte, óriási szerencséje volt, mert szinte csak egylabdányi hely volt a kapufa és a kapus között, és ahogy egy brazíliai látogatása során személyesen is elmondta Barbosának, szerinte ez egyáltalán nem volt kapushiba. Roberto Assaf, a brazil szövetség történésze is azt mondta egyszer, hogy legalább hatvanszor látta már az ominózus jelenetsort, és nem vélt felfedezni kapushibát.

Mindezt azért kell hangsúlyoznom, mert azt a találatot évtizedeken keresztül mindenki felrótta szegény Barbosának. Akit amúgy az 1950-es vb legjobb kapusának választottak meg, de a (tulajdonképpeni) döntő után alighanem ezerszer megbánta, hogy nem maradt balszélső. Merthogy amatőr futballistaként ezen a poszton játszott, és három gólkirályi címet is szerzett!

„GOOOOOOL Uruguaynak – mondta Luiz Mendes brazil rádióriporter automatikusan. Aztán mintha saját magával játszana kérdezz-feleleket: – Gól Uruguaynak? Gól Uruguaynak!” Ezt többször is elismételte, hangtónusa pedig a megrökönyödöttől egészen a lemondóig váltakozott.

A nézők sem hittek a szemüknek; nyomasztó volt hallgatni azt a csöndet, amely a dugig telt arénára telepedett. Fájdalmas véget ért a meccs. Egy nemzet álma tört darabokra. A brazil szurkolók lelkiállapotát jól adja vissza, amit másnap a Journal dos Sports újságírója vetett papírra: „Láttam embereket, akik lehajtott fejjel, könnyes szemmel, szótlanul hagyták el a Maracanát, mintha egy szeretett apa temetéséről jöttek volna.”

Generációkon keresztül megmaradt a frusztráció. Amikor az immár 73 éves Alcides Ghiggia meghívást kapott Rióba, legnagyobb meglepetésre a határőr, egy huszonéves lány, belepillantván az okmányába, megkérdezte tőle: „Maga az a Ghiggia?” „Igen – felelte az uruguayi. – De honnan ismeri a nevem, hiszen ezerkilencszázötven már olyan rég volt, maga meg egy fiatal hölgy …”

„Brazíliában mindennap a szívünkben érezzük azt a napot!” – hangzott a felelet.

Ferkai Marcell

Ez egy rövid részlet A foci-vb-döntők és a világbajnokok titkos történetei című e-bookomból. Ha elolvasnál ingyen egy teljes fejezetet ebből, akkor ide kattintva kérheted.

Aztán ha tetszik, megveheted az egész könyvet!

Amikor 1938. március 5-én megejtették a sorsolást, csak annyit lehetett tudni, hogy melyik stadionban mikor lesz mérkőzés, esetünkben például azt, hogy Toulouse-ban játszik majd vagy Jugoszlávia vagy Lengyelország, mégpedig vagy Brazília vagy Argentína ellen.

Aztán amikor a lengyelek kiejtették a jugoszlávokat, kérvényezték, hogy ne Toulouse-ban legyen a mérkőzés, mert ott óriási a hőség, inkább valamelyik észak-franciaországi városban, Strasbourgban vagy Lille-ben. A francia szervezők belementek a dologba, amiben az is szerepet játszott, hogy Ausztria az Anschluss miatt visszalépett a további küzdelmektől. A később legendává nemesülő találkozóra nem az eredetileg kijelölt toulouse-i Stade Municipalban, hanem a strasbourgi Stade de la Meineauban került sor.

Kevés leírás maradt fenn, ezért is roppant értékes Andrzej Gowarzewski munkája. A lengyel sporttörténész több olyan lengyel labdarúgót is megszólaltatott, aki a csodameccsen szerepet kapott. Most ezekből szemezek, hogy képet kapjunk egy igazi futballkülönlegességről, még a hőskorból!

„Mi érkeztünk elsőként a pályára, a brazilok pár perccel később futottak ki. Az öltözőben meglátogatott bennünket a szövetség elnöke, és a franciaországi lengyel nagykövet. A brazil nagykövet is üdvözölt bennünket.” (Edward Madejski)

„Talán az elején valamivel jobban játszottak, de ez nem volt veszélyes. Lassan elkezdtünk hinni magunkban, hogy felvehetjük velük a versenyt, éppúgy, mint bárki mással. Sőt, le is győzhetjük őket.” (Erwin Nyc) „Wilimowski
a tizenhatoson belül keresztbe vezette a labdát, két védőn is túljutott, úgy tűnt, mintha nem akarna kapura lőni. Hirtelen megállt, egy harmadik védőn is átverekedte magát, és a kapus felé indult, amikor megragadták a mezét vagy a lábát, már nem is emlékszem. Tizenegyes. Ez az én feladatom volt. Jobbra lőttem, és a kapus nem tudott védeni.” (Fryderyk Scherfke I)

De aztán nem a lengyelek szája íze szerint alakult a mérkőzés. A Romeu gólját követő szakaszt Ewald Dytko írta körül: „Ez volt a legrosszabb periódus, megállás nélkül védekeztünk. A rivális óriási fölényben futballozott, szüntelenül nyomott, igaz, nem volt tiszta gólhelyzete. Madejski jól védett, amit tudott, fogott. Vészesen fogyott az erőnk, de valahogy tartottuk az állást. Aztán az utolsó pillanatban, amikor már úgy tűnt, a félidőben nem változik az eredmény, megcsinálták. Jött egy keresztlabda, és az egyik játékosuk befejelte. Valószínűleg Góra nem fogta őt.”

„A szünetet a pályán töltöttük, valahol a szögletzászló közelében, a füvön ülve. Senki sem kívánkozott a fülledt öltözőbe. Aztán elkezdett esni. Rövid, hűsítő nyári zápor volt, csak néhány percig tartott. Kapitányunk, Kaluza nem volt ideges, gyorsan elmondta a szokásos monológját. Biztatott bennünket, mert láthatóan elvesztettük az önbizalmunkat” (Madejski)

És mintha csoda történt volna: alig telt el negyedóra a játékrészből, két Wilimowski-villanás jóvoltából egyenlítettek a lengyelek! A második gólja annyira látványos volt, hogy a nézők vastapsban törtek ki, és elkezdtek szurkolni az európai együttesnek.

De mi történt a brazilokkal?

Tadeusz Forys, a válogatott igazgatója adta meg a választ: „Az eső mentett meg bennünket.
A csúszos talajon a brazilok nem tudtak jól játszani. A cipőiken nem volt stopli. Wilimowski? Igen, nagyon jól játszott, de száraz füvön nem lett volna ilyen hatékony.”

Aztán elállt az eső, és újra hátrányba kerültek Wilimowskiék. „Nagyon jól emlékszem a gólra. Perácio lőtt. Kesztyű nélkül játszottam, ahogy mindig, mert nem tudtam megszokni. A nagy erejű lövés átvitte a kezem, és kis irányváltással a kapufán csattant, onnan a nyakamra vágódott, majd a kapuban kötött ki. Peches baleset volt, a sors akarhatta így.” (Madejski)

„Ők jobban bántak a labdával, mi ezt bátorsággal, agresszivitással és ambícióval ellensúlyoztuk. Persze ők is ambiciózusak voltak, de mintha mi jobban akartuk volna a győzelmet. Az utolsó negyedórában több jó momentumunk is akadt. Piatek több ígéretes lövést is megeresztett.
Az egyenlítő gól alig egy perccel a vége előtt született, furcsa körülmények között. Nagy kavarodás támadt középen, és a labda egyszer csak a hálóban táncolt. Wilimowski ördögi vigyorral az arcán fogadta a gratulációnkat.” (Gerard Wodarz)

Rövid szünet után jöhetett a ráadás. „A brazilok dühe csak néhány percig tartott, ezalatt sajnos gólt is lőttek, aztán megint egyenlő erők küzdelme folyt a pályán. Mindkét csapat próbált támadni, a rossz körülmények ellenére nagy harc dúlt, és nem adtuk fel.” (Wodarz)

„Nyc volt a legjobb helyzetben, ő gyakran futott fel a támadásokkal. Nem azért, hogy lőjön, mert csatárnak nem lett volna jó, hanem hogy segítsen az elöl lévőknek. Mégis előtte adódott egy lehetőség, nagy erejű lövése a két kapufa találkozási pontjáról vágódott vissza a mezőnybe. Micsoda kár!” (Dytko)

Aztán valami szokatlan dolog történt.

„Egy brazil támadás végén a labda kiment. Leállítottam a labdát az ötös jobb szélére. Galecki készült elrúgni, aztán hirtelen, nem tudom, miért, Szczepaniak termett ott. Neki ez sohasem volt az erőssége. A földbe rúgott, a labda alig haladt előre néhány métert. Éppen Leónidas elé került, aki éles lövéssel a hálóba küldte. Csak a fáradtság lehetett mentség Szczepaniak számára, aki még hosszú ideig okolta magát. Nem tudott választ adni a történtekre.” (Madejski)

Wilimowski azonban még mindig nem adta fel! Berúgta negyedik gólját, azonban ez is kevés volt. A mai napig a lengyel csatárcsillag az egyetlen, aki egy világbajnoki mérkőzésen mesternégyesig jutott, csapata mégis kikapott. A meccs után a lengyelek gratuláló telegramot küldtek ellenfelüknek, amelyben sok sikert kívántak a sorozat hátralévő részére.

Wilimowskit 1939-ben arra kényszerítették a nácik, hogy tegye át a székhelyét Németországba, így a PSV Chemnitznél folytatta a pályafutását. Ezt még megemésztették volna a lengyel szurkolók, az viszont felbőszítette őket, hogy bálványuk elfogadta a német válogatott invitálását (ekkor változtatta Ernst Willimowskira a nevét), és nyolc meccsen (13 gól) pályára lépett a színeiben.

Később még jó néhány német klubnál megfordult, 1942-ben az 1860 Münchennel megnyerte
a Német Kupát, de erről Lengyelországban nem adtak hírt. Wilimowski ugyanazt élhette át, amit később Puskás: hazájában gyakorlatilag nem vettek tudomást a létezéséről, a futball-lexikonokban sokáig nem szerepelhetett a neve. Az ő „rehabilitációja” 1970-ben következett be.

Fritz Walter, a nyugatnémetek 1954-es vb-hőse egyszer azt nyilatkozta: „Számomra Wilimowski volt minden gólvágó közül a legnagyobb.”

Ferkai Marcell

Ez egy rövid részlet A foci-vb-döntők és a világbajnokok titkos történetei című e-bookomból. Ha elolvasnál ingyen egy teljes fejezetet ebből, akkor ide kattintva kérheted.

Aztán ha tetszik, megveheted az egész könyvet!

Az 1934-es vb-döntőn végül hosszabbítás döntött az aranyérem sorsáról. Futballkutatóknak való feladat, hogy pontosan mi történt. Ami biztos, Angelo Schiavio teljesen elkészült az erejével. Vannak források, amelyek szerint Pozzo utasításba adta, hogy ő és a jobbszélső Guaita néhány percenként cseréljenek helyet, mert ezzel is megzavarhatják az ellenfél védelmét. Mások arra esküsznek, hogy saját magától húzódott ki az oldalvonal mellé; akkoriban még nem létezett a csere intézménye, úgyhogy sérülés vagy fáradtság esetén ez volt a módi.

Bármi is legyen a háttérben, a vezető gólt Schiavio és Guaita, valamint a szintén meglehetősen elcsigázott Giuseppe Meazza hozta össze. A befejező ember Schiavio volt, aki később így emlékezett vissza pályafutása legemlékezetesebb momentumára: „Teljesen kimerültem, miután berúgtam a gólt. Ledőltem a gyepre, és levegő után kapkodtam. Ez volt az utolsó mérkőzésem a válogatottban, és azóta teljesen megváltozott a labdarúgás. Akkoriban még senki se tudta, mi fán terem a taktika. Csak a szív és a láb számított.”

A ráadásból hátralévő időben már csak helyzetekig jutott a csehszlovák válogatott – a várva-várt olasz győzelem végül ha nehezen is, de megszületett. A játékosok vállukra vették kapitányukat, majd átvették a Jules Rimet-kupát – „természetesen” nem a névadótól, hanem magától a Ducétól.

Na, többek között ezért mondta Rimet, hogy „Olyan érzésem volt, mintha ez alatt a vébé alatt Mussolini lett volna a FIFA elnöke.”

Az utózöngék is Mussolini személyi kultuszát húzták alá. Az egyik szalagcím például így festett: „Az egyetlen inspiráció: a Duce.” Az érintett a döntő másnapján személyesen fogadta a bajnokokat, akiktől előzőleg megkérdezték, milyen kívánságuk van, mert azt teljesíti Mussolini. „Egy aláírt fotót szeretnénk a Ducéról” – mondta Monzeglio…

Nemcsak az olaszokat, az ezüstérmes csehszlovákokat is hősökként fogadták-kezelték. „Vonaton utaztunk, és több ezer szurkoló tapsolt meg bennünket minden egyes állomáson” – mesélte utóbb Plánicka.

Nem is csoda, Csehszlovákiától kiváló eredmény volt a második hely.

Ferkai Marcell

Ez egy rövid részlet A foci-vb-döntők és a világbajnokok titkos történetei című e-bookomból. Ha elolvasnál ingyen egy teljes fejezetet ebből, akkor ide kattintva kérheted.

Aztán ha tetszik, megveheted az egész könyvet!

Sajnos az 1930-as világbajnokság döntőjére a megfélemlítés szó illik a leginkább. Maga a bíró is csak azok után vállalta a közreműködést, hogy szavatolták az ő és segítői biztonságát. No igen, a bejutásnál például mindenkit megmotoztak, nehogy valaki revolvert vigyen be...

Az uruguayi drukkerek szinte attól a pillanattól fogva inzultáltak a vendégeket, hogy azok betették a lábukat Montevideóba. Hangoskodtak a szálloda előtt, majd az edzéseket is megzavarták. De ez még mind semmi ahhoz képest, hogy Luis Montit, az argentinok húzóemberét megfenyegették. Ismeretlenek azt üzenték neki és az édesanyjának, hogy az életüket kockáztatják, ha Argentína nyer. Monti nem is akart játszani, de a sok sérülés miatt muszáj volt neki.

Francisco Varallo, aki 100 évesen halt meg 2010-ben, így emlékezett vissza: „Montinak nem lett volna szabad játszania. Igaz, a döntő hangulata szinte mindenkit nyomasztott. Peucelle, Stábile, Suárez és én voltam csak nyugodt. Mintha egy háborúba csöppentünk volna! Édesapám is ott volt a stadionban, és annyira félt, hogy vett egy uruguayi zászlót, és végig a házigazdát éltette. A szünetben Paternóster kijelentette, hogy jobban járnánk, ha hagynánk őket győzni, mert máskülönben aligha jutunk ki élve.”

Végül is mindenki kijutott élve, a meccset viszont Uruguay nyerte meg 4:2-re. Ezek után Argentínában elszabadultak az indulatok: a vezetők dúltak-fúltak Monti megfenyegetése, valamint úgy általában a hazai szurkolók kirívóan sportszerűtlen viselkedése miatt. Az argentin szurkolók kövekkel vették célba az uruguayi nagykövetséget, végül a rendőrségnek kellett közbelépnie.

Luis Monti a következő világbajnokságon már nem az argentin, hanem az olasz csapatot erősítette,
és akkor világbajnok lett – azóta is ő az egyetlen, aki két vb fináléjában két különböző ország színeiben szerepelt.

Ferkai Marcell

Ez egy rövid részlet A foci-vb-döntők és a világbajnokok titkos történetei című e-bookomból. Ha elolvasnál ingyen egy teljes fejezetet ebből, akkor ide kattintva kérheted.

Aztán ha tetszik, megveheted az egész könyvet!